A Scheuermann-betegség a csigolyák csontosodási zavarával járó, főként gyermekkorban jelentkező degeneratív megbetegedés, mely a fiúkat érinti nagyobb számban.
Jellemzően a csontosodás befejeződéséig tart a betegség, utána már csak az esetleges következmények okozhatnak panaszokat.

A porckorong és csigolya találkozásánál helyezkedik el a csigolya zárólemeze (a csigolya teteje és alja), amely ebben a betegségben érintett. A növekedéskor a zárólemezek csontosodása zavart szenved és a lemezek felpuhulnak. A röntgen felvételen úgy nevezett Schmorl-csomókat mutathatók ki, amelyek a felpuhulás következtében, a csigolyatestbe benyomuló porckorong részek alakjában ismerhetők fel. A zárólemezek egyenetlenné válnak és a csigolyatestek a téglalap alak helyett ék alakúvá válhatnak. Emiatt az ék alak miatt, ami érinthet kevesebb számú, 3-4, de akár ennél több csigolyát is, alakul ki maga az eltérés a háton, az úgynevezett domború hát.

A diagnosztizáláshoz elengedhetetlen az oldal irányú röntgenfelvétel készítése.
Panaszok alapján a folyamat elején, gyermekkorban, amikor az elváltozás még nem ölt látható méreteket nem könnyű észrevenni, de mégis felsorolhatunk pár jellemzőt:

⁃ háti vagy ágyéki gerincfájdalom
⁃ hátsó comb, mellizmok feszessége
– hanyag tartásként megjelenő testi kép

A Scheuerman kór kezelésében hatékony módszer a Schroth terápia alkalmazása. A Schroth módszert 1910-es években dolgozta ki a németországi származású Katharina Schroth.
A meglehetősen merev tartáson személyre szabott Schroth gyógytornával segíthetünk. A metódus a gerinc korrekciója után olyan célzott izomcsoportokat erősít, melyek a görbült gerincoszlopot a korrigált helyzetben képesek megtartani, nem csak aktuálisan, hanem hosszú távon is.
A páciensek nem csak mérhető javulásról számolnak be, hanem közérzetükön is javít a mindennapi torna.
Bővebben a módszerről itt:
Schroth terápia

Foglalj online időpontot!

Íratkozz fel hírlevelünkre

Kövessen a Facebookon