A nemzetközi irodalomban az utóbbi évszázadból több módszerrel találkozhatunk a gerincferdülés gyógytorna kezelését illetően. A lehetőség szerinti maximális korrekció elérésében az 1900-as évek elejétől a német Katharina Schroth nevéhez fűződő háromdimenziós scoliosis terápia (3DST) adja tudományos kutatásokkal is igazolva a tényleges javulási eredményeket.

“Amikor először találkoztam a Schroth terápiával, még csak külső szemlélő voltam. A tornaterem falai között néhány perc alatt a kanyargós, kipúposodott mellkasból gyönyörű, felegyenesedett és visszaforgatott formát tudtak elővarázsolni a gyógytornász és a páciens közösen. Ez volt az a pillanat ami megfogott és azóta is ez az amit minden egyes gyógytorna alkalmával elérünk. Ennek a hosszabb távon folytatott gyakorlása hozza meg azt az eredményt, amire a szülők, a gyerekek, az érintettek vágynak: szebb legyen a hátam! Természetesen a szebb hát kifejezés mögött szakmai szempontból még nagyon sok minden rejtőzik. Ne legyen fájdalom, ne legyenek idő előtti kopások, degenerációk, ne kelljen eljutni az operációig és még sorolhatnám. De a lényeg, a közös célunk, hogy megállítsuk, majd javítsuk a folyamatot.” – Horvát Krisztina a Scolinea alapítója, ISST-Schroth instruktor

Mint a háromdimenziós név is mutatja, a módszer nem csak egy irányban korrigál, hanem a gerincferdülés oldalirányú görbülete mellett a csigolyák csavarodása következtében kialakult bordapúpot és a magasságvesztést is korrigálja (háromdimenziós). A gerincferdülés esetén egymással ellentétesen eltolt, elcsavarodott helyzetben deformálódnak az egyes törzs szakaszok, illetve a medence. A csontos elváltozás következtében a csigolyák ék alakúvá válhatnak, a bordák mozgékonysága korlátozódik, majd ennek hatására a légzési mennyiség csökken.

Schroth gyógytorna módszerének első célja az, hogy megállítsuk a folyamatot. Erre akkor van a legnagyobb lehetőségünk, ha idejekorán felismerésre kerül a betegség és hamar elkezdődik a terápia. Értve ezt az életkorra is, illetve a gerincferdülés mértékének nagyságára is.

Hogyan történnek a tornák?

Általános esetben, ha nincs nagyon erős panasz, heti egyszer találkozunk a rendelőben, ahol egyrészt manuális terápiákkal lazítjuk a gerincferdülést és az általa okozott feszességeket, másrészt megtanítjuk azokat a gyakorlatokat, amelyekkel azután otthon a többi napon tud tornázni a páciens. Gyermekek esetében nagyon sok olyan dolgot tanítunk a szülőknek, amellyel az otthoni tornát tudja segíteni.

A gyakorlatok a tartás és mozgásérzékelést célozzák meg, a megfelelő tartáskorrekció és a görbület felegyenesítésének begyakorlásával az új, egyenesebb tartási érzés idővel rögződik.
A gerincferdülés teljes korrekciójának eléréséhez különböző aszimmetrikus helyzetekben, illetve aszimmetrikus izommunkával dolgozunk.
A terápia fontos részeként megtanítunk egy úgynevezett korrekciós légzést is, amit a gyakorlatok alatt kell végezni, illetve a mindennapokba is be lehet építeni. Ezzel a légzéstechnikával a bordapúp, ágyéki púp visszaforgatható lesz, így csökkenni tud a mértékük.

Mit érhetünk el?

A terápia leggyakoribb eredményei a további rosszabbodás megállítása, az operáció elkerülése, a légzésfunkció javulása, a fájdalom csökkenése, megszűnése.
A Schroth terápián belül a heti gyakoriság mellett indítunk intenzív programokat, amik főként olyan előrehaladott esetekben nagyon fontosak, ahol félő, hogy a nagy mérték miatt operációra kerülhet sor. Ebben az esetben egy hét alatt több órában tartunk egyéni foglalkozásokat, gyógytornákat. Bővebben: http://www.scolinea.hu/kezelesek/intenziv-schroth/

A gyógytorna alkalmak során megtanítjuk azokat a korrekciókat, amivel az egyéni eltéréseknek megfelelően a gyermek vagy felnőtt a saját gerincferdülését a lehető legjobban korrigálni tudja, legyen szó a gyakorlás alatti időről, vagy a hétköznapokról. Olyan életmódbeli tanácsokat, változtatásokat javasolunk, ami szintén egyénre szabottan akadályozza a gerincferdülés rosszabbodását. Különböző kiegészítő terápiákkal, technikákkal visszatartjuk a gerincferdülés körüli úgynevezett lágyrészek (pl.izom) befeszülését, ami elősegíti azt, hogy a gerinc egyenesedni tudjon. Ezek nagy részt szintén megtanulható, otthon alkalmazható mozdulatok.

A növekedési fáziban a gerincferdülés kezelésének másik fontos alappillére a korzett kezelés. A korzett kezelés elérését a gyógyászati segédeszköz gyártó partnercégünk segítségével biztosítjuk. A korzett minősége döntő jelentőségű a maximálisan elérhető korrekció és a terápia sikere szempontjából. Az ideális korzett fontos jellemzője, hogy biztosítja a szükséges korrekciót (3D) és emellett elegendő szabad helyet hagy az egyenesedő csigolyaoszlop számára. A korzett használatának átfogó betanítása, a folyamatos kontroll, majd később a korzettről való leszoktatás szintén a terápia részét képezi.

Mikor alkalmazható a Schroth terápia?

– Scoliosis (gerincferdülés)
– Scheuermann kór (fiatalkorban fellépő csigolyanövekedési zavar)
– Operáció előtti mobilizáció
– Operáció utáni rehabilitáció
– Egyéb csigolyadeformitások és tartási problémák (Pl.:Bechterew kór)

Terapeuták

Foglalj online időpontot!

Íratkozz fel hírlevelünkre

Kövessen a Facebookon