A gerincferdülés (másnéven scoliosis) kezelésének sarkalatos pontja a pontosan egyénre tervezett, következetesen végiggondolt, rendszeresen kontrollált és folyamatosan testreszabott gyógytorna. Ha nem lenne elég, hogy a szakmai háttérnek is magas elvárásoknak kell megfelelnie, még magának a terápia középpontjában (sokszor értetlenül és elkeseredetten) álló egyénnek is mindent meg kell tennie a javulás érdekében. Ezek az egyének a legtöbbször gyermekek, akiknek észrevettek valami furcsaságot a hátán a felnőttek, amit ők nem látnak –hiszen ki nézegeti a saját hátát-, ami nekik nem fáj, amiről csak azt tudják, hogy a felnőttek szerint rossz.
De nem csak a gyermekeket érintheti ez az úgynevezett idiopathias, azaz „ismeretlen eredetű” gerincbetegség. Az utóbbi időben nagyon sok felnőtt fordult hozzánk gyerekkorukban kezelt vagy kezeletlen gerincferdüléssel, ami vagy fájdalom képében vagy esztétikai szempontból keseríti az életüket. Mindkét korosztály egy örökösen magukon hordott deformitással él együtt, az ezzel járó lelki terhekkel, nagyon gyakran önértékelési problémákkal. A legfőbb különbség az, hogy a gyerekekre külső kényszerként nehezedik a terápia súlya, hiszen ki foglalkozik még olyankor a hosszú távú következményekkel, kit érdekel, hogy romolhat, főleg, ha a „javul” szócskán is ott van a „-hat”? Pedig ebben az életkorban van esély valóban sokat javítani, és ilyenkor romolhat a legtöbbet. A felnőtteket általában már belső kényszer hajtja és hozza el a rendelőnkbe, hogy végre tudatosan tegyenek valamit először az ügyért, vagy újra nekilódulva. Ilyenkor viszont már sokkal nehezebb látványos eredményeket elérni, a reális cél nem is annyira a görbület kiegyenesítése, hanem tartáskorrekció és a fájdalom kiiktatása lehet.
Egy dolog pedig közös a 13 éves Anna és a 31 éves Áron között is. Az, hogy nagyon nehezen találják meg és tartják fent az érdeklődésüket, motivációjukat a tornázáshoz. Annának valószínűleg azt mondják, hogy éveken át, legalább 17 éves koráig intenzíven kell tornáznia ahhoz, hogy a lehető legoptimálisabb helyzetben rögzüljenek a csontjai, amikor eléri megfelelő érettséget. Mindennap, napi 1 órát. Áron pedig megtudja, hogy a gerincferdülés egy életre szóló program, amit nem lehetett a felnőtté válással letudni. Ha azt akarja, hogy fitt legyen és ne fájjon a háta, akkor bizony legalább heti 3 alkalommal neki kell veselkednie és a gyógytornász által összeállított gyakorlat-csomagját otthon is, munka előtt vagy után, el kell végeznie.
Tehát tudjuk, hogy kell. De hogyan? És miért? Anna kérdezi: miért, ha nem is fáj és nem is látom? Nem is érdekel! Áron kérdezi: miért, ha nem is fog látványosan javulni tőle a hátam? Nincs is rá időm!
A válasz egyszerű: mert szüksége van rá a testednek és a lelkednek. Mert, ha nem teszel meg mindent, amit lehet most, amikor lehet, később bánni fogod. Mert, ha most nem fáj, nem azt jelenti, hogy a probléma nem is létezik. Mert, ha nem teszel magadért, nem várhatod el, hogy mások helyrehozzák helyetted. Mert nem csak a törzsedtől várhatod, hogy egyenesebb legyen, hanem a jellemedtől is, amit fegyelmezettséggel és tudatossággal még tovább emelsz. Mert okos vagy, és tudod, hogy jobb megelőzni a bajt. Mert a rendszeres testmozgás mindenkinek természetesnek kellene, hogy legyen, neked pedig van egy tuti módszered arra, hogy teljesen a te testedre kialakítva végezd. Mert egy hátad van, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan szolgál téged. És végül, de nem utolsó sorban, mert képes vagy kihozni belőle a legjobbat!
Schrothozz okosan! További segítséget kaphatsz, ha elolvasod korábbi cikkem:
Mindenhol jó, de a legjobb schrotthon
Hajrá! Sok kitartást!
szerző:
Fehér Kata gyógytornász
