Mi is az a korzett (fűző)?
A gerincferdülés konzervatív kezelésének nélkülözhetetlen eleme a Schroth gyógytorna mellett a korzett alkalmazása. Ha a növekedési szakasz előtt vagy alatt a görbület mértéke eléri vagy meghaladja a 20 Cobb°-ot szükségessé válik használata.
A korzett fő feladata a gerincferdülés romlásának megakadályozása, a javulás elérése. A korzett rendezi a csontok, csigolyák helyzetét, valamint segíti az izomzat megfelelőbb helyzetbe kerülését. Felépítését tekintve 3 dimenziós korrekciót biztosít a csigolyaoszlop számára.

Alapelve, hogy minden görbületre nyomást gyakorol, valamint, hogy a görbületek ellentétes oldalán szabad felületet ad.

A törzsortézisként is nevezett segédeszköz manapság könnyű műanyagból készül, a törzsről levett egyedi mintavétel alapján. A hozzászoktatási idő fokozatos, végső cél a 23 órás hordási idő elérése. Az első héten a legfontosabb dolog, hogy a gyermek tanuljon meg benne aludni. Alvás közben kevesebb a mozgás, a nyomási pontok, és a hónalj magasság könnyebben elviselhetőek. Ilyenkor még nem találkozik benne a társaival, így a pszichés megterhelés is csekély.

A második hét célja, hogy iskola után az otthoni hordás állandósuljon. A korzett viselése miatt szükségessé válhat a ruhatár átalakítása, így ezen a héten célszerű hozzájutni a gyermeknek legmegfelelőbb viseletekhez.

A harmadik hét végére ideális eljutni oda, hogy iskolába is elmenjen benne a gyermek. Először tanácsos a baráti társasággal „kimenni a világba” egy délutáni program erejéig, majd ezt követően a nagyobb lelki megterhelést jelentő közegbe, az iskolába.

Nagyon fontos dolog a korzett rendszeres ellenőrzése. Folyamatosan kontrollálni kell, hogy a különböző pontokon a megfelelő nyomás megvan-e, illetve a szabad területek elhelyezkedése a deformitáshoz illően van-e kialakítva.

Ezen ortopédiai segédeszköz viselése egyes gyermekek számára nagy lelki megterhelést jelenthet. Vannak, akik könnyen elfogadják és nem jelent problémát az iskolai környezetben sem a használata. A gerincferdülés terápia során igyekszünk ezzel az oldallal is foglalkozni és támogatni a korzett elfogadását. Kicsiknél általában nagyon könnyedén megy a folyamat.

A legtöbb esetben a megváltozott testkép szégyenérzetet, önbizalomhiányt, önértékelési zavarokat is kiválthat a kamaszodó fiataloknál, annál a korosztálynál, ahol leginkább megjelenik ez a betegség. Emiatt hangsúlyozottan fontos a gyermekek támogatása, segítése nemcsak a szülő részéről, hanem a gyermeket körülvevő környezet felől is. Tanácsos a kezdeti időszakban felvenni a kapcsolatot az osztályfőnökkel, akinek segítségével megkönnyíthető a korzettet viselő gyermek elfogadtatása az osztályközösségbe.

Idővel, ez az először kényelmetlen viseletű korzett különös helyet foglalhat eé a gyermek életében. Nem egyszer találkozunk olyan esetekkel, amikor tréfás névvel látják el a korzettet.

A gerincferdülés a nap 24 órájában jelen van az ember életében. A folyamatosan végzett Schroth torna és a korzett kitartó viselése ad lehetőséget a gerincnek, hogy a lehető legkorrigáltabban helyezkedjen el és a legjobb irányba tudjon növekedni. A konzervatív kezelés tehát csakis ezen két dolog együttes erejével mutathat javuló eredményeket. A kamaszkori makacsság, a jobbnál jobb kifogások és kibúvók a torna és a korzett viselése alól, állandó harcot generálnak a szülők és a gyermekek között. Nem szabad elgyengülni, harcolni, harcolnunk kell, hiszen a nagyobb fokérték később már komolyabb szövődményeket okozhat és akkor már nehezebb, vagy esetekben már nincs esély arra, hogy a konzervatív, operáció nélküli terápia segíteni tudjon.

Köszönjük az illusztrációt, Bujdosó Ferenc ortopéd műszerész mesternek, aki hosszú évek óta segít közös munkánkban a gerincferdült gyermekek a korzettjének készítésben szerzett tapasztalatával, tudásával. Emellett gyógytornászoknak szóló oktatásaimban is találkozhattok vele.

Horvát Krisztina

ISST-Schroth instruktor

Foglalj online időpontot!

Íratkozz fel hírlevelünkre

Kövessen a Facebookon